Egy éves a blog!

Egy ideje már gondolkodtam ennek a posztnak a tartalmán, hogy az elmúlt egy évben kiknek is kell köszönetet mondanom, amiért a blogot csináljuk.

Az egész egy évvel ezelőtt, egy csütörtök hajnali munkába menet alatt pattant ki a fejemből, de hogy miért pontosan, azt nem tudnám megfogalmazni. A tavalyi év nagyon jelentős volt az életemben bringázás szempontjából. Bár nem tekertem annyit, mint szerettem volna, azért rengeteg minden összejött. De akkor ha nem haragszotok, most egy kis visszaemlékezést tartanék:

Elsőre azokat illeti meg köszönet, akikkel tekertem tavaly, és akik időközben szerzőtársak is lettek, vagyis a Tekerés az élet csapata. Az idő folyamán kicsiny, de nagyon összetartó társaság lettünk, segítve a másikat, hol a szerelésben, ugye Barni?
Hol beszélgetésben, ugye Dyna?
Vagy éppen szervezésben, és az élet egyéb területein, mint például amikor én ügyes nem viszek melóba ennivalót, és kisegítesz Tomi?
És a magánéletben, vagy a blog szervezésében, mint párom, ugye Berni?
Nagyon sokat köszönhetek nektek, és remélem az elkövetkezendő évek is hasonlóképpen fognak eltelni, ha lehetséges, azért kicsit több közös tekeréssel.

Nem hagyhatom ki a többieket sem, akikkel közösen tekertünk, vagy geoládáztunk és túráztunk.

Név szerint nagyon sok mindenkit lehetne felsorolni, hiszen sok emberrel összehozott a sors a blognak és a Győri bringások facebook csoportnak köszönhetően. Örökélmény marad például az Ász Viktor féle betonhajó vadászat, vagy a night ride-ok a városban csapatostul, a jó beszélgetések, hülyéskedések. Vagy éppen az Ágostonnal tekert szigetközi geoláda kör, amit végigszenvedtünk.

Sokat köszönhetek azoknak is, akik segítettek a bringáim felépítésében, elsősorban a Peppe kerékpár szerviznek, ahol mindig gyorsan tudtak segíteni, ha kellett. Aztán Horváth Andrásnak, a Hunor kézműves kerékpár tulajdonosának, aki a Peugeot-on gyönyörű munkát végzett. De sokan segítettek a véleményükkel vagy éppen kapcsolataikkal, amikor valami alkatrész kellett

.

Nem maradhattak ki az extrém dolgok sem az életünkből, mint például a Szajki-tavak túra, utólag visszagondolva nem biztos, hogy 24 óra alatt kellett volna megcsinálni a túrát, fáradtan nekiállva. De akkor ez így volt jó.

És végül köszönöm Neked kedves olvasó, ki látogatod a blogot, hozzáfűzöd a véleményed, és ki tudja, talán idén végre közösen is tekerünk egyet.