Oldalak

2013. augusztus 26., hétfő

Ládázni voltunk! 2. rész

Másnap vasárnap a szombati napból okulva Viktorral visszatértünk mindennel felszerelve, amivel lehet: Tablet, GPS és két telefon. A keresett második pontot gyorsan meg is találtuk a kiállított tűzoltószekér közelében.
Itt megkaptuk a láda koordinátáit, amit a Duna-parttól nem messze meg is találtunk. Hála égnek a Garmin nagyon pontos tud lenni, és nem volt vele különösebb gond.
Itt megnéztük, milyen ládák vannak a közelben. Végül is az öttevényi kavicsbányáknál lévőt gondoltuk, hogy megcsináljuk. A töltésen indultunk el a Bolgányi-híd felé, de útközben megálltunk kétszer is a Duna partján fotózni, és pihenni Dunaszeg magasságában.



Öttevényen megállva egy sör mellett sikeresen elbeszélgettük az időt, és nem maradt időnk a ládára, így aznapra annyi volt csak. Majd legközelebb folytatjuk alapon távoztunk.
A folytatásra a mostani hétvégéig kellett várni. 4-en indultunk neki az útnak: Viktor, öcsém Krisztián, párom Berni és jómagam. Nagyszabású tervekkel voltunk tele, hogy egészen Óvárig megyünk (amiből tudtam, hogy úgyse lesz semmi persze)
Az első a Rábca vándor nevezetű láda volt. Elég hosszú ládika, és olyan helyeken jártam, ahol még eddig sosem. Jó volt mászkálni, és kutatni a megoldások után.
Így jutottunk el a Rábca zsilipéhez is. Sajnos erről jó kép nem készült, de nagyon látványos kis szerkezet. Az odavezető út nem volt a legkönnyebb, mert az árvíz után a töltéseket most a környéken mindenhol felújítják vagy erősítik, így most is jártunk olyan helyeken, ahol emiatt nem bringának való a terep.



Ezek után már csak a ládát kellett volna megtalálni, de sajnos egy bozótosba volt elrejtve, amit sajnos sehogy sem tudtuk megtalálni. Feladtuk, és indultunk tovább a következőhöz. Ez Abdánál Radnóti Miklósnak állít emléket. Kicsit oda-vissza bolyongtunk Győr és Abda között.
A láda nem különösen említésre méltó, nem túl izgalmas, de azért kellemes tanulnivaló. Szóval itt se készült sok kép, de legalább kicsit művelődtünk. Továbbmentünk egy étterembe felfrissülni, mert kezdett mindenki éhes lenni ugyancsak. Közben megbeszéltük, hogy Öttevény lesz a következő célpontunk, majd Dunaszentpál.
Elég sok kavicsbánya van a környéken, bár koszos a víz mindenhol, de nagyon szépek.


Nem tehetek róla, én imádok minden vízpartot. Az a fajta nyugalom, amit egy ilyen környezet nyújt, valahogyan semmi mással sem összehasonlítható. Ezután mentünk tovább a ládát keresve, bár előtte még a többiekről egy gyors lesifotó készült.

Sajnos hiába voltunk felszerelve mindennel, a ládát nem sikerült megtalálnunk itt sem. Eléggé letörtek voltunk, hiszen a 3-ból 1 arány kicsit sem jó, ráadásul az eső is szemerkélt már. Öcsém elindult haza, mi meg még tovább mentünk Dunaszentpálra. Ott aztán kicsit megálltunk a játszótéren bohóckodni, majd a strandnál levő büfében egy kellemeset söröztünk annak reményében, hogy a láda meglesz. Kicsit előre ittunk a medve bőrére vagy utólag a két sikertelenre? A fene se tudja. De aztán a láda sikeresen meglett. Szép a környék, érdemes ellátogatni mindenkinek arrafelé. Ezután már csak hazagurultunk, mert az idő kezdett egyre rosszabbra fordulni.

Ládázni voltunk! 1.rész

Múlt hétvégén ünnep volt, és minden összejött egy tartósabb pihenésre, ami nálam a tekerésből áll. Ágostonnal elhatároztuk, hogy geoládázni fogunk. Felírtunk gyorsan 3-at, aztán indulás is.
A reggeli szokott energiaitalozásra és egy indulóképre azért megálltunk kapásból 300 méter után.
Aztán indulás után az első megállónk Győrújfalun volt a rituális sörre, majd tovább Győrzámolyra. Az első láda itt volt. A multi-geoláda első pontja a templomnál volt, sajnos erről kép nem készült, ugyanis idegesek voltunk, hogy mobilon nincsen véletlenül sem egy olyan alkalmazás, amivel pontosan lehet koordinátákat keresni, a google térképből meg kivették ezt a szolgáltatást, a garminom meg nem volt velem. Szóval ezzel megakadtunk rendesen.
Arra jutottunk, hogy továbbmegyünk a Morotva-tavi ládikához, hátha ott több sikerrel járunk. Dunaszeg mellett van a tó, egy kis keresgélés után rá it találtunk, de előtte megálltunk a mellette levő halásztónál.


Innen már csak talán 100 méter a tó, ahova indultunk, de a túloldalán voltunk, mint ahova indultunk. Két kép erejéig megálltunk gyorsan.


Továbbhaladva a tó partján kellemes földút vezet, tanösvényként viszont ez bringával eléggé technikás. Nagyon szűk, és meredek kanyarok vannak benne, gyökerekkel nehezítve. Ha lejtene, akkor pokoli jó downhill pálya lenne, bár ahhoz meg rövid. De a lényeg az, hogy élvezetes volt eme kis szakasz a konával.
Aztán megérkeztünk a madárleshez. Kellemes fa építmény, de a vandálok meg az idő tették a dolgukat, s a lépcső bizony pár helyen mozog már. A képek a tetejéről készültek, köztük, hogy milyen madárfajok figyelhetőek meg.







Ezután, hogy ez a ládika meglett, Dunaszegre mentünk a következőhöz. Ez egy multi-geoláda volt, ami a régi gazdasági kisvasútnak állít emléket pár ponton keresztül. 
Bár már sokszor jártam errefelé, mert nincsen messze Győrtől, de a táblát sosem néztem meg jobban szégyenszemre, hisz a vasút a hobbym, mint pár posttal ezelőtt említettem. Mindenesetre sok érdekességet tartogat eme kis tábla. Például, hogy kisvasútban gazdag volt a szigetköz azelőtt:
Ezután továbbmentünk a ládika következő pontjához, ami a Bolgányi-híd felé volt. Kicsit eltévedtünk, de ennek köszönhetően egy tavacskára bukkantunk a Duna mellett, a töltés ezen oldalán. Szép kis hely, és mint szinte mindig, a szitakötők itt is pózoltak nekem és a fényképezőgépnek.

Ezután már rátértünk a helyes irányra, de sajnos a láda az árvíznek köszönhetően megsemmisült, és még nem lett javítva. Majd legközelebb talán összejön, hisz egy ládát többször is meg lehet csinálni. Így kicsit keserű szájízzel, de mégis kellemes hangulatban egy remek nap után hazafelé vettük az irányt.

2013. augusztus 24., szombat


Helyzetjelentés: 1 hónap után ismét a blogon.


Mivel a pesti hazaút óta mondhatni semmiféle komolyabbnak nevezhető bringázás nem volt, - csak a munkába járással járó 6 km-es szintentartás - ezért most egy kisebbféle bringatörténelemmel reprezentálnám, hogy mivel közlekedtem, illetve közlekedem is jelenleg.

Kezdjük is a sort az első "komolyabb géppel".




Active Skipper. A név semmit nem mond, viszont jópár túrát végigvittem vele, többek között a Fertő-tóhoz is elvitt. Kezdő bringának kiváló volt, de aztán a vázméret miatt (  20" ) váltanom kellett, no meg valami jobb bicajra is vágytam.

Na aztán jött a szarvas, alias Capriolo Monitor Man.



Nem volt könnyű nagy vázméretű bicajt találnom, és egyedileg összerakni, de hosszas keresgélés után Tatán sikerült egy helyi bringaboltban igényeim szerint átalakítattni a gyári felszereltségű Monitor-t.


 Először úgy voltam vele, hogy jól van, nem lehet rá hátulra tárcsaféket tenni, majd valami komolyabb V-fékkel is boldogulni fogok. Aztán telt az idő, hosszas tekerések után ráeszméltem, hiányzik hátul is a Disc.

 Így aztán következett az újabb agyalás, hogy mi lenne célszerű, eladni a bringát, venni másikat, vagy megtartani ezt, és spontán egy bringavétel. Hát egyik sem, mert volt más is a tarsolyban. Mégpediglen a vázcsere.

Akkor keressünk vázat. Netet bújva először a használtak között szemezgettem, de rábukkantam egy igencsak szép vasra, vagyis alumíniumra, ami árban is korrekt volt, és kielégítette az alábbi szempontot is: Nagy vázméret. 23 Coll. Ridley Scorpion, a belga vázkészítő mesterek remeke,Így aztán kész lett a kétkerekű ketteslétra, vagyis még nem nem, de rövidesen összejött.





Capriolo-ról átkerült jópár alkatrész, villa, kormány, stucni, hátsó váltó, nyereg, stb. Összeírtam, hogy mi kell Ridley-re, mi kell a bontott Monitor-ra, megrendeltem, és már csak a futárra vártam. Közben, kerékszettet, is kerestem, ami aztán nem újonnan került hozzám, hanem egy igen jó állapotú Rodi Excalibur DH szettet tudtam magamévá Pécsről.





Amint minden szükséges alkatrész nálam volt, nekiláttam az át/építésnek. Szépen alakult minden, de a monoblokkal voltam egy kicsit meglőve, mert nem tudtam behajtani. (mivel sok szerszámom van már, de még pont ez hiányzott) Aznap már üzletek zárva voltak, de másnap sikerült venni. Minő véletlen, hogy épp aznap volt Bringapolisz, amikor a bringám még csak romokban állt. Volt is kapkodás és az idő hiánya miatt az első váltót nem tudtam tökéletesre behangolni, de másnap pótoltam e mulasztást.



Azóta jópár ezer km-t megtettem vele, de mivel az átépítéskor nem volt mindenre annyi keret, hogy tökéletes legyen, ( mondjuk szokták mondani, hogy sosem végez az ember vele, mindig módosít ) ezért a korábbi betegségeket nyár elején orvosoltam. Ez a 8-as fogaskoszorú volt, amit a 8-as Altus váltókar követett. Mindenképp 9-es rendszerre akartam váltani, így hát, mivel a a lánc is kinyúlt, újabb 8-s láncot nem akartam már, ezért komplett hajtáscserét követtem el. No és hogy a durván 5000 Ft-os tételű lánccserét megspékeljem, lett egy 9-es Deore váltókar, HG-61-es sor, HG-73-as lánc, és egy Deore Holowtech II-es integrált hajtás is (26-36-48) az áttétel javára. Nézegettem, hogy hol mit, mennyiért lehet megkapni, de mivel ismerősöm már rendelt a Rose-ról, ezért én is hozzájuk fordultam, amit tudtam, onnan rendeltem, hatalmas kedvezménnyel, a magyar árakhoz képest. Rettentően megérte Németországból rendelni, korrekt cég.


Kis kitérő:  1 nap, 3 gumiszett. 




Amire cseréltem Black Jack-ről az aszfalt miatt: Kenda K90 Slick



Scwalbe Crazy Bob  Köszönet Petinek, hogy tesztelhettem, na meg hogy egy napra felbolygathattam az UMF-t. Király gumi, teszt előtt kételkedtem benne, de amint minden gumim elkopott, megeshet, hogy erre fogok beruházni, úgyis aszfalt a pályám.



Most ez van fenn jelenleg is. Continental Traffic. Kicsit bütykösebb, de most kell, ami megdolgoztat és felerősít.

A post lényegére visszatérve egyelőre eddig tart a kronológia.

Mellesleg a Capriolo bringám eladási státuszban áll, akinek megtetszik, írjon nyugodtan.