Matricázzunk!

Mint emlékezhettek, anno még mikor épült a Peugeot, szerettem volna rá mintát, valamint a blogcímet feliratként. Kérdezősködtem a dolgokat, mit, hogyan, merre lehetne megoldani, de sokmindent nem találtam, ami tartós, az nagyon drága lenne, ami pedig megfizethető, azt óvni kell a víztől, naptól, mindentől.
Aztán az egyik kollegám segített ki a gondokból ezen a téren. A saját bringáját is, és jó pár autót is dekorált már fel matricával.

A héten csak a blogcímet készítette el, aztán majd a többi is következik a bringára.
Az alapötletem az volt, hogy simán fehérrel, valami kicsit kerekebb betűstílussal legyen meg a felirat a felsőcsövön, a bovden szemek között. Zsolt meg is rajzolta a mintát a fehér matrica hátuljára.

Aztán Zsolti kitalálta, hogy mi lenne, ha a betűket fekete háttérre ragasztanánk fel, amolyan háttér gyanánt. Az ötlet nálam teljesen pozitív értékelésre talált, jó gondolat volt. Bár pontosan nem tudtam, hogyan fogja kivitelezni a dolgokat, és emiatt sokszor csodálkoztam az ügyes megoldásokon, amiket tud alkalmazni ilyen téren.

Aztán hosszas faragás, vágás, és ragasztás után elkészült a két oldalra való felirat. Nem túl nehéz meló, ahogy néztem, de rengeteg kreativitást igényel, és még több türelmet, mert nagyon pepecselős, és rengeteg apró fecnis szeméttel jár.

Itt ismét Zsolti tanácsára hallgattam, ahol mondta, hogy a felirat tartósabb lenne, hogyha kapna egy alap vörös réteget, mert arra jobban tapad, és nem jön majd le olyan könnyen.

Ezután következett, hogy valahogyan fel kellene ragasztani. A bovdeneket kiszedtük a helyükről, mert útban voltak, aztán lassan a helyére került. Mivel egy minimális kontrasztkülönbség volt a két vörös között, valahogyan nem állt össze egy képbe az egész stílus.

Mivel sajnos annyi fehér nem lett a bringán, mint szerettem volna, így valami fehér megoldáson gondolkoztam. Végül a legegyszerűbb dolog nyerte el a tetszésemet: két vékony fehér csík a színek találkozásánál nagyon szépen keretbe foglalta, és feldobta a bringa hangulatát.

Szóval ez lett a vége a dolognak mostanáig. A következő minták már tervben vannak, de még finomítani kell, valamint szabadidőt találni hozzá.

Egy újabb túra, kisebb gondokkal, nagy távval

Tegnapi nap Pestre utaztunk ismerősökkel egy rendezvényre a Dürerbe, többek között Gumiapo is velünk volt.

Még éjszaka Ágoston felvetette az ötletet, hogy ő mindenképpen hazateker Győrbe, kérdezte, ki az aki csatlakozna hozzá?

Többen is mondták, hogy jól van, csak érintsük akkor ezt és azt a várost, hogy ne kelljen leszakadni a csapatból és egyedül továbbmenni, mondjuk 50 km-t.

Továbbá kikötés volt az is, hogy ha éjszaka van alvás, akkor lesz tekerés.

Mivel a program elhúzódott, ezért alvásra nem jutott idő.

A csapat a vonatot választotta, én azért a tekerés mellett döntöttem, miért is ne?

Mindig is kiváncsi voltam, hogyan lehet Pestről Győrbe jutni, és mivel Ágostonnak mondtam, hogy én mindenképp csatlakozom, ezért döntésemet a kialvatlanság sem változtathatta meg.

Az indulás hajnali 5 előtt történt. Úgy terveztük, hogy az előző éjjel rendelt pizza maradékán osztozkodunk, és majd Bicskén vagy valami jó helyen betárazunk élelemmel, folyadékkal.

Az időjárás tökéletes volt kora reggel, se nem csípős hideg, se nem szél nem zavart bennünket. Bátran nekivágtunk a tervezett 166 km-nek.

Elég jó tempót diktáltunk, - hozzéteszem Ágoston outival volt, én pedig egy elég széles slick gumival szerelt MTB-kal - a dombokon csak úgy hasítottunk felfelé.

Bicskén terveztük a bevásárlást, de találtunk egy jónak tűnő pékséget, ahol a cukros péksütik tömkelegével elláttuk magunkat, Ágoston pedig - ahogy híve a cukornak - 4 cukorral kérte a kávét, mert a túrán fontos a cukor, még ha nehéz is inni azt a masszaszerű feketét.

Folytattuk az utunkat.

Aztán jöttek a gondok. Körülbelül túránk 1/3-ánál a jobb térdembe elkezdett belenyilalni a fájdalom, de csak olyan minimális szinten, annyira nem zavart még.

De később kezdett komolyabbá válni a  dolog, brutális módon szaggatott, minden pedál lenyomásra. Próbáltam csak húzni az SPD-t, de nem volt úgy kellemes a dolog, mert a fura tekerés a fájdalmat ismét előhozta.

 Ágoston felfedezte, hogy  hátsó külső gumijának szálszakadás okozta problémája van, mely igenis komoly dolog, mert talán olyan 6-7 bar nyomáson van a belső, bármikor eldurranhat. Bízzott benne, hogy ezt a túrát még kibírja, szerencsére nem volt vele gond.

Ami még zavart minket aztán, az a nap volt. Valaki igencsak megrakta a kályhát, mert az izzadás erősen jelentkezett, de ez a dombok számlájára is írható volt.


Pontosan nem tudom, kinek is volt az ötlete, de a pulóveremet kompressziós kötésnek használtuk később, mellyel kiválóan össze lett huzatva a térd, ezáltal ismét ment a tekerés.

Közben lecsúszott, de az volt a legkevesebb. Időnként a hideg kútvízzel jól meglocsoltam, jót tett neki.

Manuális vízhűtéses hidraulikus kar...

A túra során többször is megálltunk, igazítani a "kötésemen", fáradt gőz kivezetése, étkezés.

Készítettem 1-2 fényképet, melyek a szebb tájakon készültek.

Egyensúlyban. Sokat nem kellett játszanunk velük, hogy egy helyben megálljanak....

Sokorópátkára érve betámadtunk egy Ágoston által ismert presszót, ahol 1-1 liter citromos sör le is csordult gyorsan. A hátralévő rövid szakaszon, mintha a sör újjá élesztett volna engem. Csak úgy előztem az előttem haladókat, új erőre kapott a lábam.

Végszóként, ezt az utat jártuk be:



12 órába telt lejutni, ebben benne vannak a megállások is. A computerem szerint a 170 km-t 20,1-es átlaggal tettük meg.

Rettentő mód terhelődtek a térdeim, de ez betudható annak is, hogy az egy hete történt szajki túrát még nem heverhettem ki annyira, no meg nem vagyok hozzászokva a dombokhoz...

Rendhagyó post: Komáromban jártam

A mai napon volt egy kis dolgom Komáromban, így meló után átugrottam oda vonattal a bringával együtt. Könnyebb úgy az élet, hamar el lehet jutni bárhova, ha fotózni akar az ember pár dolgot.
Akik ismernek, tudják hogy millió+1 dolog érdekel, és ha van nálam fotógép, mindig van mit kattogtatni. Így volt most Komáromban is.

Bringás szempontból érdekes a város, rengetegen tekernek, és Győrhöz viszonyítva a közlekedők jobban el is fogadják, és jobban figyelnek a bringásokra is, ami pozitív. Viszont az állomástól tekeregve bringaútnak a nyomát se látni szinte sehol. Van pár kisebb járdával közös szakasz, de jellemzőbb az úttesten való tekerés.
De eme poszt most kicsit inkább a hobbyjaimról szól inkább, mint a bringázásról.

Egyik régi hobbym a vasút. Elcsodálkoztat mindig, hogy egy kupac fém mekkora tömeget képes elvontatni, és mekkora erőt tud kifejteni. Akik nem nézik meg alaposabban, azoknak csak kék, piros, esetlegesen színes, új vagy régi, koszos vagy tiszta. Pedig a vasút a maga módján is varázslatosan színes és sokoldalú.
Sokféle mozdony létezik Magyarországon is és még többféle vagon. Személy- és tehervagon terén egyaránt nagyon nagy a típusok palettája.

A képen szereplő két mozdony közül a narancs-zöld mozdony az osztrákok mozdonya, a fekete-vörös pedig a szlovák vasutat gazdagítja. Az osztrákot párszor már fotóztam, de mindig más szerelvény összeállítással közlekedik, ez is ad neki egyfajta plusz varázst, hogy az adott mozdony vajon most épp mit vontat. A szlovák géppel viszont még nem találkoztam eddig még csak képen sem, így teljesen új volt számomra. Komáromban ritkán járok, Győrben pedig ritkán közlekednek. Ott a magyar vagy az osztrák, esetlegesen a magánvasutak mozdonyai fordulnak elő. Szóval ezt még ki kell nyomoznom, hogy micsoda is valójában.
A másik, ami sokat foglalkoztat a vasút terén, az a logisztika, hiszen egy-egy szerelvény nemcsak egy gyárat szolgál ki a legtöbb esetben, hanem elér egy várost, ahol szétszedik, majd kisebbenként folytatja az utat esetlegesen egy másik szerelvényben.

A másik dolog, ami az érdeklődésemet egyre jobban felkelti, az a hajózás. Egyelőre megmagyarázhatatlan, miért, és nem is értek hozzá kicsit sem, de a méretei mindenképpen lényűgözőek.

Az a poénos az egészben, amiért kapcsolódik ez az egész a bringázáshoz, hogy nagyon sok olyan bringás van aki szeret fotózni, szereti a vasutat vagy a hajózást. Valahogy ez a pár dolog sokaknál összefügg. Bár ezek miatt viszont nagyon kellemes beszélgetések és találkozások szoktak kialakulni mindenhol.
Kíváncsi lennék, vajon köztetek olvasok közt, mi a vélemény erről.

Új blogszerkesztő társ: Hajdú Barnabás

  


Üdv Mindenkinek, bejelentkezem.

Hajdu Barnabás vagyok, az új blogszerkesztőtárs.

Petit annyira régóta nem ismerem, kicsit több mint egy éve volt első tekerésünk, amely a Kerékpár Őrültek Klubja FB csoport révén fogant meg.

Mint a csoport neve is mutatja, Őrültek alkotják. No nem azért mert Örülnek, ha bicajozhatnak, hanem mert mondjuk Őrültek ha nem bicajozhatnak, továbbá még Őrültebbek, mikor hajthatják a szamarat.


Körülbelül mi is ezt a vonalt követjük, és mint Peti közzétette a legutóbbi bejegyzésben, ketten nekiláttunk a kicsinyke túránknak, mely 24 h alatt az én órám szerint 252,22 km volt.

Bátran lehet mondani, hogy őrültség, de hát volt kaland bőven.

Mikor Petire az éjszakában ráordítok, hogy kutya jön, de mégse, és a bicajjal helyből 1,5 métert odébb ugrom, a csipőmet megrántva, továbbá Petit a rémület totális szintjére kergetem. Na akkor mindenkinek az őrültség szó futna át az agyán, amennyiben látta volna videón, mit alkotunk. Persze, nem volt erre harmadik személy, sem éjszakai kamera, de a Mindenható biztosan el volt szörnyedve, hogy ki ez a két "barom"

Hát mi voltunk. A nagy sötétségben, valahol, valami telep mellett, ahol fény nem volt, de kerítés viszont annál inkább... Megúsztuk.

Mivel a sztorit Peti nagyrészt tökéletesen illusztrálta a sorok bepötyögésével, -mikor a sorokat pötyögte, Barni a söröket kortyolta - én már nem sokat fűznék hozzá a sztorihoz, esetleg annyit, hogy igencsak megérte ezt a túrát véghez vinni.
Mind állóképesség teszteléséhez, mind az éjszakai tekerés adta élmények átélésére.

Nincs is jobb, mikor a sötétben  természet lágy hangjai  egy kellemes háttérzajt adnak a gumi és az aszfalt között létrejövő surlódási zaj mellé.

Bár mikor 4 perce nincsen semmi hang, akkor az emberre rá tud jönni a félelem. Legalábbis Peti arcán nem a "most jól megszivatjuk a Barnit" tekintet látszott.

Távol Győrtől

Egy sort szánok a Bicajomnak is. Egy Ridley Scorpion vázra épített óriás. Érdekesség, hogy a skorpió jegyében születtem és a vázon is ez a felirat szerepel, furcsa egybeesés, de ennek van egy kisebb története, hogy egyáltalán hogyan is került hozzám, továbbá miként alkotják a csavarkötések a jelenlegi állapotot.

De majd egy másik bejegyzésben szó esik erről is....

Prológusnak egyelőre ennyit írnék, mint első megszólalásom, remélem kellő figyelmet fogok kelteni Kedves Olvasó, miközben majd soraimat olvasod.

Szajki tavaknál jártunk

Mint tudjátok, tegnap túrázni voltunk a Szajki-tavaknál. Nos, hát sokfelé jártam már, egy pár túrát is szerveztem, de ilyen még nem volt. Hosszú is, és nehéz is.

Eredetileg 3-an mentünk volna, Barni, az egyik haverja és én. Az indulást reggel 6-ra terveztük 8 helyett a hosszú távolság miatt. Én még előző nap a Peugeotot javítottam meg olajoztam, aztán meg meló után egy kis sörözésre invitáltak, szóval 3 óra alvással sikerült nekiállni a túrának. Barni szintén annyit aludt valamiért, a haverja meg nem jött.

Szóval a szokásos találkozóponton találkoztunk, aztán irány a Tesco, mert Barninak ennivalóra volt még szüksége. Addig én odakint kicsit fotóztam a bringákat, enyém is végre ismét 100%-os, Barnién meg rengeteg az új cucc, hajtás, sárhányó, stb.

A Tesconál az óraállás, itt már kicsit több mint egy kilométert mentünk, szóval annyit hozzá kell számolni azért, de belefér ennyi matek bármikor.

Ez pedig Barni bringája az átalakítás után:

És még egy dolog. Elég sok levelet és poénkodást kapok a blog címe miatt, hogy Tekerés az élet. Nos, ha már mindenki másra gondol, akkor legyen nekik is kis örömük, egy kép erejéig legyen témájuk.

Indulás a Tescotól tovább, az első megállónk Koroncó előtt történt, ahol megtetszett a napraforgós táj, plusz Barni is akart egyet a bringájával pózolni.

Aztán a következő megállónk Téten volt, a régi, talán faluházból átalakított presszóban. Bár a hely kinézete nem túl bizalomgerjesztő, de a kiszolgálás és a kávé minősége első osztályú. Itt beszéltük meg a további útvonalat is, mert Tétre alapvetően nem is kellett volna bejönni, hanem szántóföldi utakon kényelmesen elgurulni Mórichidára.
Miután átértünk, ismét megnéztük a térképet, merre is kell menni. Közben kicsit megnyugodtunk, hogy eme gépezet nem jön mögöttünk végre, nem túl biztató látvány, mikor tekersz.

Sikeresen kicsit továbbjöttünk, nem kellett volna elfordulni, hanem az Új utcán tovább menni. Miután átmentünk a helyes irányba, a Csángota-ér felett továbbhaladva elfelejtettünk elkanyarodni. Megálltunk egy helyen kicsit birkákat fényképezni, bár akkor még fogalmunk sem volt, hogy rossz helyen járunk.

Továbbhaladva egy mezőgazdasági épület állta utunkat, ahol kezdtünk gyanakodni, hogy nem jó helyen járunk. Visszamentünk kicsit, majd be egy föld útra, hiszen azt kell keresni, de nem jóra, így teljesen vissza Mórichidához, miután megnéztük a térképet. A helyet, utat megtaláltuk, a Fő úton kellett volna tovább menni jobbra, vagyis nekünk most már balra. Bekanyarodás után a következő kép fogadott minket:

Tudtam én, hogy fogunk menni isten háta mögötti helyeken, de hogy még a fő út sincsen aszfaltozva, arra nem számítottam. Az utcanév stimmel minden a térképpel, így hát menjünk. Majd nem sokára balra kellett kanyarodni, ahol aztán a Marcal-partján kellett végiggurulni régi csapásokon. Én élveztem, hogy civilizáció sincsen a környéken, bár ez Barniról nem mondható el, nem rajong a földutakért. Aztán megálltam kicsit fotózni és pihenni.

+

A táj teljes mértékben szép és nyugodt, amire az ember nyugalom néven gondol, az valami hasonló lehet mindenkinél. Sokat nem időzhettünk itt, mert menni kellett. Sok volt még hátra, és még csak az utunk elején jártunk, ami persze azért nem volt olyan könnyű, lévén hogy az utunk sem volt a legjobb állapotban.

Malomsokra érve egy kis útbaigazítást kértünk Ómalomsok felé. A két falu közötti hídról még egy képet készítettem a Marcal csendes vízéről, és a patakban úszkáló halakat nézegettük kicsit.

Bár én nem értek a halakhoz meg horgász sem vagyok, valaki komentben megírhatná mégis mit láttunk.
Ezután Egyházaskesző után álltunk meg, nem lett volna muszáj, de egy kicsit mindenképpen gonoszkodni akartam. Egri ismerősöm Kati jó ideje kergeti már a Kardos lepkéket, és egy épp volt itt. Bár nem volt könnyű lefotózni, és nem is elsőosztályú a kép, szekálódásnak megteszi.

Kicsit továbbhaladva a jó idő miatt Barninak melege lett sapkában, és levette. Ekkor kapott el a nevetés, mert megtaláltam a győri Frankeinsteint, ugyanis a sapka miatt úgy nézett ki, mint akinek a feje tetejét visszavarrták.

Ezután Magyargencsig meg sem álltunk, ahol viszont olyanba ütköztünk, amire nem számítottam. Hadtörténeti múzeum van a kis falacskában, de nem ám a pár kép, huszárruha 3 fegyver felállásban, hanem tankokon, lövegeken, vadászgépen át minden. Bár nem mentünk be, de a látvány nagyon megfogott, valamikor mindenképpen elmegyek oda egy túra keretében.

Indultunk tovább, a sok megállástól eltekintve jó ütemben haladtunk. Kemeneshőgyész után tanakodtunk, hogy vajon mi alapján születhetnek a hely nevek, pár érdekes eszmefuttatást megérne. Ezután hirtelen azt vettük észre, hogy Vas megyébe érkeztünk. 

Innen Celldömölkig már nem volt megállás. Ott kerestünk egy pizzériát, ahol nyugodtan ettünk egyet, valamint én egy kávét fogyasztottam el. Átmentünk utána a szembe levő Sparba a készleteket feltölteni, mert mindketten eléggé elfogyasztottuk. Megbeszéltük, hogy merre van még tovább, aztán indulás, de nem sokkal később ismét megálltunk, mert találtunk egy olyan kerékpárút szakaszt, amit meg kell mutatni. 

Kezdő hegyi kerékpárosoknak ajánlott mindenképpen. Celldömölkről kiérve a háttérben Ság-hegy látványa gyönyörködtettet kicsit.

Közben Barni elkezdett a telefonján útvonalat tervezni a maradék szakaszra, mert ő földúton nem akart menni. Ennek az lett a vége, hogy elég nagy kerülőt tettünk, de azért valahogyan odaértünk. Köszönet a falvakban lakók segítségéért, valamint a rendőröknek, akik útbaigazítottak minket. A tavakhoz érve megálltunk pihenni végre, sokat kivett az ideút belőlünk, valamint Barni megtervezte a visszautat, mert nem tetszett neki, hogy így jöttünk, én meg rábíztam. Ittunk egy-két hűsítő sört, valamint én ettem két melegszendvicset, de előtte megkértük a pincérnőt, hogy ha lehetséges, a telefonokat hadd tegyük fel tölteni. A vendégek előtt nem lehetett, de a pult takarásában szívesen bedugta, amit ez úton is köszönök neki, ha esetleg olvassa.

Aztán lementünk a partra kicsit körbenézni, fotózni.

Nekem nagyon tetszik a hely. Csendes, nyugodt, jó hangulatot ad. Pár napos pihenésre tökéletesen megfelel. Ezután indultunk vissza, a megbeszéltek alapján Sárvár felé. Mivel Szemenye útba esett, így beugrottunk egyik ismerősömhöz Daisyhez egy rövid beszélgetésre, úgyis megígértem neki régen, ha arra járok, beugrok. És köszönöm kulacsfeltöltést is. Az utunk a továbbiakban leginkább unalmas tekeréssel telt, esteledett, a lámpákat felkapcsolva igyekeztünk hazafelé.  

Sótonyban álltunk meg egy pizzára, s bár 40 percet vártunk rá, nagyon megérte, mert isteni jó volt, egy gondja van, hogy Győrbe sajnos nem szállítanak. 

Aztán ismét következtek az unalmas kilométerek, valamint közben egy kis poénkodás az éjszakai kísértetes erdővel, ami azért megadta a kellő hangulatot. 

Marcaltő előtt kicsit sikerült eltévednünk, Barni elnézte a GPS-t, az meg újra tervezte magát hamar. A Rába-töltés tetején álltunk meg gondolkodni, én meg tanulmányozni a szerkezetet, hogy mi legyen, mikor Barni hirtelen felüvöltött, én meg attól, hogy mi az istenért hozza rám a szívbajt. Aztán kiderült, hogy a kerítés mögötti kutya tréfálta meg. Indulás után Marcaltőig nálam maradt a GPS, nem akartam még egyszer eltévedni, plusz nemsokára otthon vagyunk elviekben. A kilométerek jó ütemben fogytak, végig 20-25-ös tempót diktáltunk.

Barni Csikvánd körül a végét járta már, kicsit sok volt neki az egész napi tekerés meg a táv, de azért Koroncóig még elverekedtük magunkat tisztességes tempóval.

Ott Julcsi várt minket reggel 5-kor reggelivel és frissítővel, és egy kis pihenéssel, aminek nagyon tudtunk örülni.

Köszönöm ezúton is. Aztán már csak haza kellett gurulni. 

A túra összességében 250km lett és 24 óra alatt tettük meg minden megállással. Nagy túra és sok idő, de én piszkosul élveztem. A következő már tervben van.

Új gumi, új gumi!

A Hardyn levő Crazy Bob-ok már majdnem 3 évesek, ez alatt a hátsó gumit sikerült méltón elkoptatni. Ami a közlekedési módszeremet illeti, egy szavam se lehet ellene, hiszen előtte félévente cseréltem a gumikat mindig, de most csak a hátsót kell, az elsőben legalább ennyi van még. Bár sokan panaszkodnak, hogy gyorsan kopik, hála égnek nekem kicsit sem akar. Csak a sok csúszás miatt ettem meg a hátsót is.

Mint látjátok, a minta sok helyen már nincs is meg, ami azt eredményezte, hogy betonon iszonyatosan jól tapad, de esőben, porban, földön kb. ugyanennyire is csúszik. Így nem maradt más, cserélni kell. Szerencsémre Barni éppen rendelt az Ebike-ról, így tudtam neki szólni, hogy egy gumit csapjon hozzá, aztán majd rendezzük. Tegnap este meg is kaptam, és most meg már a bringán van.

Ami furcsa egy picit az az, hogy időközben változott a design, meg kicsit a gumi kialakítása is. Szóval gondolkodom rajta, hogy bár nem kellene cserélem az elsőt, de lecserélem, aztán tartalékba elteszem a régit.

Az összkép az új gumi miatt kicsit furcsán hat, de hamarosan be lesz koptatva.