Oldalak

2013. november 7., csütörtök

KisMerida

Szeretem a Meridám, és tavaszt akarok. Még csak most lesz lassan vége a biciklis szezonnak, s habár mondhatnám azt is, hogy annak sosincs vége, de sajnos annyira én sem vagyok elvetemült, hogy esőben, hóban tekerjek munkába vagy suliba, túrázni pedig már rossz idő van, legalábbis nekem. Szóval várom a tavaszt, túrákat szeretnék, valamint fejlesztgetni a kicsi Meridám. 
Még csak nagyon apró változáson esett át a kis gép, mióta megvan, kapott sárhányókat és egy szép kis csengőt. :)
Az első sárhányót szeretném majd lecserélni, mert esztétikailag nekem nem tetszik annyira, igazából csak az, hogy eltakarja a Merida feliratot, viszont így legalább nem én leszek sáros, ideiglenes megoldásnak pedig jó a mostani. Persze ezeket nem is én vettem, hanem kaptam, úgyhogy semmi panaszom nem lehetne. :)

Tavasszal mindenképp elviszem a Peppébe a biciklimet egy teljes átnézésre, ugyanis egyrészt egy ilyen nem árt neki sosem, másrészt van egy kis nyolcasom elöl és talán hátul is, s ezeket mindenképp javítani kéne.

Nah, és mit is szeretnék fejleszteni rajta? Ami biztos és az elsők között lesz, hogy megveszem, az egy új, fém pedál, ugyanis a mostani műanyagot elég instabilnak érzem, tapadása se nagyon van, és könnyen el is törhet. Igazából ez az egy, ami biztos még, mert a többit mind az anyagiak fogják eldönteni, valamint GumiApo tanácsai, de ha hosszú távban gondolkodok, akkor idővel hajtást is szeretnék cserélni, váltót, kerekeket, stb. stb...

Amit tudni kell rólam az az, hogy szeretem a kiegészítőket, így már ki is gondoltam, miket szeretnék még a Meridámra, s szerintem ezeket is elsők között fogom megvenni... :) Mindenképp kap a Merida egy computert, bár ezen még gondolkodom, ugyanis két lehetőségem van e téren. Az első, hogy a régi kerékpáromról leszedem a CatEye órámat, és kábelt meg tartót veszek hozzá, ez költséghatékony megoldásnak is bizonyul emiatt, a másik, hogy veszek egy olcsóbb órát, ami jól néz ki, és tudja az alapokat, és viszonylag pontos. Micsoda véletlen, hogy pont olyat néztem ki, ami GumiAponak is van, név szerint egy VDO A8-ast. Tehát, ha mégis úgy döntök, és a pénztárcám is úgy akarja, akkor valószínűleg egy ilyet, vagy egy ehhez hasonlót fogok beszerezni.

Amit még mindenképpen szeretnék az egy kulacs, igazából itt mindegy, hogy milyen, két kritériumom van: ne legyen műanyag íze a beletöltött italnak, és viszonylag jól tartsa a hőt. Erre pedig megfelelne az a Meridás kulacs is, ami Petinek van, de nem tudom, hogy van-e más színekben, mert jó lenne egy olyan, ami színeiben megy a biciklimhez is. No, de ezen igazából ráérek majd gondolkodni akkor, ha aktuális. Amiket még be szeretnék szerezni, az egy sisak és egy kesztyű. A sisak prioritást élvez, hiszen ha hegyre megyek, akkor mindenképpen jó, ha van valami, ami megvédi a fejem, ha esetleg elesek, plusz ha külföldre tekerek, már csak a büntetések elkerülése miatt is fontos. A kesztyűt meg azért szeretném, mert miért ne? :)

Még be kellene szerezni egy normális elsőlámpát, erre is van már kigondolt tervem, ugyanis pár ismerősömnél már bevált egy lámpa, idővel én is azt szeretném majd használni, mert nagyon nagyon jó fénye van, nem túlzok, esti sötétben is nappali világosságot ad. Egy hátrányát látom csak, hogy emiatt hamar le is merül, de ez legyen a legkevesebb, majd beszerzek pótakksikat. Amúgy ez a lámpa ár-érték arányban is megéri, nézegettem biciklis boltokban, hogy a kb. semmi fényt nem adó is majdnem ilyen árban van, mint ez. Igazából ez egy fegyverlámpa, azért is ilyen jó, de simán jó a biciklire, csak egy tartó kell neki. Név szerint ez egy Cree led T6-os vagy valamelyik másik variációja, ez majd ha aktuális, kiderül, hogy mit sikerült beszerezni.

Tehát, mint olvashattátok, terveim azok vannak, kiváncsi vagyok, mit sikerül ebből majd megvalósítanom...

2013. november 6., szerda

Fékezz, fékezz!

Végre itthon van a Kona, bár nehéz volt kivárni ezt a pár napot, de megérte. Végre meg lehet vele állni normálisan is. A Hayes MX-2 már zacskóban jött vissza, és helyettük pedig Shimano SLX Bl-m666 került fel, elöl 203mm-es, hátul 180mm-es Hope alubakos tárcsákkal.


A Peppe kerékpárszervizben Bence ismét remek munkát végzett, mert a fék és a láncterelő felső részének görbülése miatt vittem be, de pár apróságot megcsináltak még ezenkívül is. Köszönöm neki.
Az első tapasztalatok a fékről pedig, hogy valami iszonyatosan jól fognak, a bringának nem kicsi a súlya, de könnyedén megbirkózik vele, gond nélkül. Számottevőbb teszt pedig majd vasárnap lesz egy kis lejtőzés során.
A végére pedig egy kicsit más téma, a képek telefonnal készültek, és a google fotó új effektezése közül ezek a beállítások valahogyan nagyon megtetszettek, így ezeket alkalmazta rajtuk végig.

2013. november 4., hétfő

Egy fejezetnek ismét vége

Mint tudjátok, a Konával még ha csak apránként is, de igyekszek haladni. Mióta megvan, párszor szétbontottam teljesen, kapott új villát, kerekeket és pár apróságot, amit cserélni kellett. Így érte el a mostani kinézetét.
Azonban van pár dolog még, amit cserélni szeretnék, most jutottam el addig, hogy végre a fékeknek inthetek búcsút. Nem voltak nagyon rosszak, de egy régi bowdenes rendszertől túl sokat nem szabad várni egy ilyen gépen. Amit lehetett azért kihoztam belőle, de nem ilyenre való.
Így most az Avid fékkarok és MX2-es testeknek köszönöm a részvételt, ennyi volt.

De hogy mi kerül rá, azt egyenlőre titokban tartom, pár nap múlva, ha visszakapom, leírom ide, és az első tapasztalatokat is.