Szajki tavaknál jártunk

Mint tudjátok, tegnap túrázni voltunk a Szajki-tavaknál. Nos, hát sokfelé jártam már, egy pár túrát is szerveztem, de ilyen még nem volt. Hosszú is, és nehéz is.

Eredetileg 3-an mentünk volna, Barni, az egyik haverja és én. Az indulást reggel 6-ra terveztük 8 helyett a hosszú távolság miatt. Én még előző nap a Peugeotot javítottam meg olajoztam, aztán meg meló után egy kis sörözésre invitáltak, szóval 3 óra alvással sikerült nekiállni a túrának. Barni szintén annyit aludt valamiért, a haverja meg nem jött.

Szóval a szokásos találkozóponton találkoztunk, aztán irány a Tesco, mert Barninak ennivalóra volt még szüksége. Addig én odakint kicsit fotóztam a bringákat, enyém is végre ismét 100%-os, Barnién meg rengeteg az új cucc, hajtás, sárhányó, stb.

A Tesconál az óraállás, itt már kicsit több mint egy kilométert mentünk, szóval annyit hozzá kell számolni azért, de belefér ennyi matek bármikor.

Ez pedig Barni bringája az átalakítás után:

És még egy dolog. Elég sok levelet és poénkodást kapok a blog címe miatt, hogy Tekerés az élet. Nos, ha már mindenki másra gondol, akkor legyen nekik is kis örömük, egy kép erejéig legyen témájuk.

Indulás a Tescotól tovább, az első megállónk Koroncó előtt történt, ahol megtetszett a napraforgós táj, plusz Barni is akart egyet a bringájával pózolni.

Aztán a következő megállónk Téten volt, a régi, talán faluházból átalakított presszóban. Bár a hely kinézete nem túl bizalomgerjesztő, de a kiszolgálás és a kávé minősége első osztályú. Itt beszéltük meg a további útvonalat is, mert Tétre alapvetően nem is kellett volna bejönni, hanem szántóföldi utakon kényelmesen elgurulni Mórichidára.
Miután átértünk, ismét megnéztük a térképet, merre is kell menni. Közben kicsit megnyugodtunk, hogy eme gépezet nem jön mögöttünk végre, nem túl biztató látvány, mikor tekersz.

Sikeresen kicsit továbbjöttünk, nem kellett volna elfordulni, hanem az Új utcán tovább menni. Miután átmentünk a helyes irányba, a Csángota-ér felett továbbhaladva elfelejtettünk elkanyarodni. Megálltunk egy helyen kicsit birkákat fényképezni, bár akkor még fogalmunk sem volt, hogy rossz helyen járunk.

Továbbhaladva egy mezőgazdasági épület állta utunkat, ahol kezdtünk gyanakodni, hogy nem jó helyen járunk. Visszamentünk kicsit, majd be egy föld útra, hiszen azt kell keresni, de nem jóra, így teljesen vissza Mórichidához, miután megnéztük a térképet. A helyet, utat megtaláltuk, a Fő úton kellett volna tovább menni jobbra, vagyis nekünk most már balra. Bekanyarodás után a következő kép fogadott minket:

Tudtam én, hogy fogunk menni isten háta mögötti helyeken, de hogy még a fő út sincsen aszfaltozva, arra nem számítottam. Az utcanév stimmel minden a térképpel, így hát menjünk. Majd nem sokára balra kellett kanyarodni, ahol aztán a Marcal-partján kellett végiggurulni régi csapásokon. Én élveztem, hogy civilizáció sincsen a környéken, bár ez Barniról nem mondható el, nem rajong a földutakért. Aztán megálltam kicsit fotózni és pihenni.

+

A táj teljes mértékben szép és nyugodt, amire az ember nyugalom néven gondol, az valami hasonló lehet mindenkinél. Sokat nem időzhettünk itt, mert menni kellett. Sok volt még hátra, és még csak az utunk elején jártunk, ami persze azért nem volt olyan könnyű, lévén hogy az utunk sem volt a legjobb állapotban.

Malomsokra érve egy kis útbaigazítást kértünk Ómalomsok felé. A két falu közötti hídról még egy képet készítettem a Marcal csendes vízéről, és a patakban úszkáló halakat nézegettük kicsit.

Bár én nem értek a halakhoz meg horgász sem vagyok, valaki komentben megírhatná mégis mit láttunk.
Ezután Egyházaskesző után álltunk meg, nem lett volna muszáj, de egy kicsit mindenképpen gonoszkodni akartam. Egri ismerősöm Kati jó ideje kergeti már a Kardos lepkéket, és egy épp volt itt. Bár nem volt könnyű lefotózni, és nem is elsőosztályú a kép, szekálódásnak megteszi.

Kicsit továbbhaladva a jó idő miatt Barninak melege lett sapkában, és levette. Ekkor kapott el a nevetés, mert megtaláltam a győri Frankeinsteint, ugyanis a sapka miatt úgy nézett ki, mint akinek a feje tetejét visszavarrták.

Ezután Magyargencsig meg sem álltunk, ahol viszont olyanba ütköztünk, amire nem számítottam. Hadtörténeti múzeum van a kis falacskában, de nem ám a pár kép, huszárruha 3 fegyver felállásban, hanem tankokon, lövegeken, vadászgépen át minden. Bár nem mentünk be, de a látvány nagyon megfogott, valamikor mindenképpen elmegyek oda egy túra keretében.

Indultunk tovább, a sok megállástól eltekintve jó ütemben haladtunk. Kemeneshőgyész után tanakodtunk, hogy vajon mi alapján születhetnek a hely nevek, pár érdekes eszmefuttatást megérne. Ezután hirtelen azt vettük észre, hogy Vas megyébe érkeztünk. 

Innen Celldömölkig már nem volt megállás. Ott kerestünk egy pizzériát, ahol nyugodtan ettünk egyet, valamint én egy kávét fogyasztottam el. Átmentünk utána a szembe levő Sparba a készleteket feltölteni, mert mindketten eléggé elfogyasztottuk. Megbeszéltük, hogy merre van még tovább, aztán indulás, de nem sokkal később ismét megálltunk, mert találtunk egy olyan kerékpárút szakaszt, amit meg kell mutatni. 

Kezdő hegyi kerékpárosoknak ajánlott mindenképpen. Celldömölkről kiérve a háttérben Ság-hegy látványa gyönyörködtettet kicsit.

Közben Barni elkezdett a telefonján útvonalat tervezni a maradék szakaszra, mert ő földúton nem akart menni. Ennek az lett a vége, hogy elég nagy kerülőt tettünk, de azért valahogyan odaértünk. Köszönet a falvakban lakók segítségéért, valamint a rendőröknek, akik útbaigazítottak minket. A tavakhoz érve megálltunk pihenni végre, sokat kivett az ideút belőlünk, valamint Barni megtervezte a visszautat, mert nem tetszett neki, hogy így jöttünk, én meg rábíztam. Ittunk egy-két hűsítő sört, valamint én ettem két melegszendvicset, de előtte megkértük a pincérnőt, hogy ha lehetséges, a telefonokat hadd tegyük fel tölteni. A vendégek előtt nem lehetett, de a pult takarásában szívesen bedugta, amit ez úton is köszönök neki, ha esetleg olvassa.

Aztán lementünk a partra kicsit körbenézni, fotózni.

Nekem nagyon tetszik a hely. Csendes, nyugodt, jó hangulatot ad. Pár napos pihenésre tökéletesen megfelel. Ezután indultunk vissza, a megbeszéltek alapján Sárvár felé. Mivel Szemenye útba esett, így beugrottunk egyik ismerősömhöz Daisyhez egy rövid beszélgetésre, úgyis megígértem neki régen, ha arra járok, beugrok. És köszönöm kulacsfeltöltést is. Az utunk a továbbiakban leginkább unalmas tekeréssel telt, esteledett, a lámpákat felkapcsolva igyekeztünk hazafelé.  

Sótonyban álltunk meg egy pizzára, s bár 40 percet vártunk rá, nagyon megérte, mert isteni jó volt, egy gondja van, hogy Győrbe sajnos nem szállítanak. 

Aztán ismét következtek az unalmas kilométerek, valamint közben egy kis poénkodás az éjszakai kísértetes erdővel, ami azért megadta a kellő hangulatot. 

Marcaltő előtt kicsit sikerült eltévednünk, Barni elnézte a GPS-t, az meg újra tervezte magát hamar. A Rába-töltés tetején álltunk meg gondolkodni, én meg tanulmányozni a szerkezetet, hogy mi legyen, mikor Barni hirtelen felüvöltött, én meg attól, hogy mi az istenért hozza rám a szívbajt. Aztán kiderült, hogy a kerítés mögötti kutya tréfálta meg. Indulás után Marcaltőig nálam maradt a GPS, nem akartam még egyszer eltévedni, plusz nemsokára otthon vagyunk elviekben. A kilométerek jó ütemben fogytak, végig 20-25-ös tempót diktáltunk.

Barni Csikvánd körül a végét járta már, kicsit sok volt neki az egész napi tekerés meg a táv, de azért Koroncóig még elverekedtük magunkat tisztességes tempóval.

Ott Julcsi várt minket reggel 5-kor reggelivel és frissítővel, és egy kis pihenéssel, aminek nagyon tudtunk örülni.

Köszönöm ezúton is. Aztán már csak haza kellett gurulni. 

A túra összességében 250km lett és 24 óra alatt tettük meg minden megállással. Nagy túra és sok idő, de én piszkosul élveztem. A következő már tervben van.