Győrben és környékén

A mai délután, mivel megjött kicsit a jó idő, legalábbis nem esett, és olyan vad szél sem fújt, ismét elindultunk. Nagyon messze nem akartam, csak valahol a környéken, így jutott eszembe, hogy az Iparcsatornánál régen jártam már, körbe kellene nézni, mi változott ott az elmúlt 10 év alatt. Azelőtt rengeteget bóklásztam arrafelé keresztapámmal, de azóta szinte egyszer sem, pedig a környéken is melózom, de valahogyan mindig kimaradt az életből, vagy valami más dolgom volt. A környék furcsa hangulattal bír, hiszen egyfelől a nyugodt természet és vízpart hangulatát adja, viszont a közbeeső épületek és létesítmények a régi múltbéli ipari hangulatot adják vissza.

A partot általában csak az itt tanyázó horgászok tartják karban, emiatt nagyon szép végig az egész, legalábbis számomra. Kellemes sétát lehet tenni, sok szép fotót készíteni, vagy épp tökéletesen alkalmas kikapcsolódni.

Mi a végéről indultunk az egésznek, Dyna még nem ismerte a környéket, és én is sokat felejtettem, mi merre van, így az elején rögtön a félszigetre jöttünk be. Elfelejtettem, hogy kettéágazik, de legalább fotóztunk kacsákat.

Továbbhaladva a parton meg-megállva sok érdekes dolgot lehet látni. Az élővilág közel sem szegényes, és sokan járnak ki kutyákkal, vagy épp futni a partra. Én épp a csigaházakba lelkesedtem bele most.

De volt kint egy halászó kutya is, ami egy darabon minket kísért a gazdájával együtt.

Továbbhaladva a part menti töltés aljában kisebb hidak vezetnek át a víz felett, amiken víz, gáz vagy épp valami más haladhat. A túlpartra leginkább a sokféle zsilip és kiömlőnyílás jellemző.

Nem sokkal ezután kicsit megálltunk pihenni, bár nem voltunk fáradtak, jól esett leülni a zöldben, ami számomra hamar átalakult ugrálássá kicsit, hiszen volt egy kis rámpaféleség, amit először Dyna próbálgatott, aztán pedig én indultam neki.

Lassanként az élővilág is ébredezik a tavaszra, idei első katicabogarunkat találtuk meg a fűben éppen. Talán végre tényleg vége a télnek.

Valamivel odébb ismét megállásra kényszerültünk, mert muszáj volt lefotózni, hogy végre nyílnak az ibolyák is. Bár furcsa, hogy ilyenkor, mert azelőtt már nőnapra is szoktunk szedni.

Lassan haladtunk tovább, sokszor megállva, hol nézelődni, hol pókok vagy virágok miatt. Vagy éppen azért, hogy egy híd alatt bohóckodva meditáljak.

Aztán elértünk a likócsi hídig, ahol éppen árvízvédelmi kaput építenek. Bár a pontos szerepére még mindig nem jöttünk rá, pedig hetek óta szóba kerül ismerősök közt, de tuti tudja valaki. Látnivalónak nem utolsó, főleg az a gép, amivel fúrnak valamit. Nem emlékszem, hogy bármikor is láttam volna valami hasonlót is.

Tovább tekertünk, le a régi kápolnához. Régi szép emlékek ismét eszembe jutottak, mikor anno még kicsiként itt rúgtuk a bőrt, vagy éppen szánkóztunk. Aztán megálltunk egy kicsit macskázni is, kapásból kettővel.

Itt már nagyon kellemes, tavaszias volt a vidék. Sok helyen virágok, vagy épp zöldellő borostyán boritja a talajt, esetlegesen épp a régi betonoszlopokat.

Ezek után úgy döntöttünk, hogy a hátsó, régi Rába úton jövünk vissza a belvárosba, hiszen itt még mindig nem kell a városi forgalmat kerülgetni, és a nyugodt természetben jobb is tekerni. Bár errefelé sajnos már rengeteg a szemét, az út mentén egy sétát vagy egy tekerést mindig jó errefelé tenni.

Ezekután már nem igazán álltunk meg, csak Dynát fotóztam le a zsilipnél, valamint a Duna partra gurultunk le. Az út végén még egyszer különös virágokat álltunk meg fotózni, sosem láttam még ilyeneket.

A városba érve, ami feltűnt, az egy szökőkút, amit egyikünk se látott még sohasem, pedig a táblája szerint 2011 óta itt van. Sokszor jártam erre, de én nem emlékszem rá.