Ez volt az első nagyobb túránk együtt, ráadásul kapásból külföldre mentünk, teljesen ismeretlen helyre, így sok készülődés előzte meg a dolgot, vajon mi kötelező, és mit kell vinni, ami jól jöhet, és ilyenek. Bukósisakot csak pár nappal vettem a túra előtt, mert a régi már szivacshiányos, és nem is tetszett kicsit sem. Barninak nem volt sisakja, így megkapta az enyémet, mert mondta, hogy van szivacsa otthon hozzá, majd megcsinálja, és akkor tud jönni ő is.
10 órakor találkoztunk a megbeszéltek szerint, de csak 4-en, mert a többiek tekerésképtelen állapotban voltak. Jómagam se voltam a topon, mert előző éjjel még pár sört sikerült összeszedni kicsit, szóval a kezdeti levertség nálam is megvolt. Rövid megbeszélésen megvitattuk, merre menjünk, mert pár pletyka kering egy bizonyos bringaútról arrafelé, de arra tippelünk, hogy a szigetközi úttal keverik sokan a dolgot.
Az Árkád felé indultunk el, és a híd tetején készültek képek, amiken picit szörnyülködtem, hogy sajnos mennyi fát vágtak ki ismét rendezés néven.
Továbbhaladva Bácsán álltunk meg egy régi zsilipnél fotózni, valamint kicsit nézelődni. Nagy öröm számomra, hogy immáron végérvényesen itt a tavasz. Minden virágzik, rügyezik, vagy épp éledezik a hideg hónapok után, így rengeteg virág van kisebb-nagyobb foltokban mindenhol, vagy épp kisebb állatok. Itt Bácsán egy szabadon engedett ékszerteknőst láttunk a zsilip betonlábán, a napfényben fürödni. Vagy még a viszonylag korai időpont miatt volt lelassulva, vagy az embereket már annyira megszokta, de semmiképpen sem mozdult meg, miközben cirka 2 méterre megközelítettem, nem osonva. Nagyon is biztonságban érezte magát.
Pár percig még élveztünk még a természetet, jó idő volt, meleg, és szép a környék minden részletében.
Továbbhaladtunk Bácsán egy darabig, majd Vámosszabadiig meg sem álltunk, ahol picit elkeveredtünk. Miután Barni a GPS-en megnézte, merre is van a 14-es főút, felvettük a kötelező sárga mellényt magunkra vagy a táskára, és a bukósisakok is előkerültek, amit én nagyon nem bántam, mert nagyon kényelmetlen volt vele már tekerni. Következő megállónk már a határon volt, én arra számítottam, hogy valami határőr vagy valaki azért lesz ott, de az égadta világon senki sem volt, csak az üres épület árválkodott egymagában.
Útnak indulás után már hamar feltűntek a Dunán átívelő hidak, majd pár kép után legurulva róluk egy rosszul kirakott tábla miatt bal helyett jobbra tartottunk. Ismét a GPS jött jól, mert én balra emlékeztem az útvonalra, és valóban így is lett jó. Visszafordultunk, és immáron a helyes irányban, a lebetonozott töltésen haladtunk nyugodtan, ami minden feljárónál sorompóval volt lezárva az autósok ellen, de a közepe süllyesztve volt, hogy bringával is át lehessen ugrani, vagy esetleg mellette kerülni. Kb. féltávnál álltunk meg először hozamosabb ideig a partra legurulva pihenni, kicsit enni, és élvezni ezt az egész dolgot, ami történik ezen a napon.
Indulás után rövidesen erős szembe szél kapott el minket, ami egyre fokozódott csak, szóval erősen reméltük, hogy nem fog megfordulni a dolog, mire visszaindulunk. Majd ezek után megláttuk az erőművet. Éppen ekkor jött ki onnan egy hajó, s ami nagyon elgondolkodtató volt, hogy mennyi víz mozdul meg itt gépesítve, ha ekkora hajókat tudnak mozgatni 20 métert emelve vagy süllyesztve.
Legközelebb már csak a cél előtt álltunk meg kicsit szusszanni az utolsó méterekre. Pár kép itt is készült pihenés közben.
Miután odaértünk az erőműhöz, rájöttünk, hogy szerencsések voltunk, mert épp jókor érkeztünk. Éppen beúszott egy hajó, amit le kellett süllyeszteni, majd a másik oldalról egy másikat emelni kellett. Ezeket Barni örökítette meg videón, amit ezúton is köszönök neki.
Ezek után rövidesen hazafelé indultunk, még visszafelé nem sokkal indulás után egy sört elfogyasztottam jó kedvemben, hogy összejött ez a túra.
Hazafelé már jó tempót tudtunk jönni, se szél, se semmi nem akadályozott minket a haladásban. A határnál álltunk meg először legközelebb pár kép erejéig a hidakon.
Továbbhaladva a határon továbbra is egy teremtett lélek sem tartózkodott, a 14es főúton jól tudtunk haladni az út szélén. Egyedüli megállás akkor volt, mikor Dynának görcsölt a tenyere, így kicsit pihenés lett pár percre, addig én egy kicsit művészkedhettem.
Aztán Győrig már nem volt megállás. A nap lezárásaként a Ping-win Szerájban ettünk még egy isteni és hatalmas hamburgert, valamint elkezdtük tervezni, hogy merre lesz a legközelebbi túra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése