Mászás, séta, élvezet!

A mai napon elkapott melóban délelőtt az a fajta különös érzés, hogy nekem Győrújbarátra fel kell mennem a rádiótoronyhoz. Nem értem miért mindig akkor van ilyenem, mikor melózom, és utána érek rá. Szabadnapokon ritkán. De bánja a kutya. Összecsörögtem a társaságot, és végül Dyna és Barnabás vevők voltak az ötletre. Negyed 4 környékén sikerült is találkozni a Págisznál, Barnabás a Konával még nem találkozott, így ment egy próbakört, amikor kiderült, hogy a hátsófékem felmondta a szolgálatot. Szép kis kezdet.
Így vissza imbuszkulcsért, majd kis állítgatás következett. Nem tökéletes, de megteszi, valószínűleg pofákat kellene cserélni. Elindulás után kellemes tempóban kiértünk hamar Győrújbarátra, majd a hegy mászása lassan telt, mivel Dyna nem bírja az emelkedőket, a Kona pedig kicsit sem erre lett tervezve. Szóval megállás, séta, majd ismét tekerés, kicsit aztán megint megállás és séta. Így ment egészen a tetejéig. Pár kép készült azért közben. :)

Az emelkedő tetején egy bal kanyart véve a táborig szinte végig kellemes gurulásban volt részünk, majd utána rátértünk a hegyi útra. Itt ismét a mászásé volt a főszerep, szinte végig. Szóval eléggé sokat sikerült közben sétálni, valamint pihenni és hülyéskedni is.

A hegyi út nem sokáig tartott, a beton elhagyása után már kissé lassabban haladtunk, ennek az oka az eléggé tapadós sár volt. De fel akartunk menni mindenképpen, ameddig csak lehet. A fáradozást, és a sárral való küzdelmet a jókedvünk és a táj kárpótolja bármikor.

Lassan haladtunk, pár száz métereket tekerve max, mert sok helyen olyan sár volt, hogy szegény Dynát többször megszórtam tekerés közben. De aztán végülis felértünk, és pihenésképpen ezen fotók készültek.

De aztán indulni kellett, lassan, de biztosan egyre sötétedett. Fél távig legurultunk, mindenki ahogy tudott. Én itt már ki tudtam használni a Konát, megérezve, mire született a gép. És itt még csak kacérkodva egy érzéssel, ami már jó ideje hiányzott, de tudtam, már nem sokáig fog. Leérve kis szusszanás, a tények elemzése, és persze fotózás is volt. :)

Végül nekivágtunk a lejtők maradékának. Ami következett, arra én sem számítottam: egy rész az erdőben még nagyon vizes és iszapos volt, így sikeresen el is csúsztam  A többiek az óvatosságuknak köszönhetően, hogy hol tolva, hol lassan jöttek, megúszták. De hol az élvezet akkor? A szakaszon túljutva megálltam megvárni a többieket egy kis pihenés erejéig, mert onnantól már csak az élvezet számított, és volt hátra. Jó minőségű, gyors és lendületes erdei lejtő. De előtte pár fotó még.


Ezek után már a száguldás következett. És bár síkterepen és emelkedőn Barnabásék gond nélkül le tudnának hagyni, itt fordult a kocka. Megjött az az érzés, amit szeretek. Elborul az elmém, és csak az útra figyelve egyre gyorsabban, egyre többet ugrálva, egyre csak lefelé. És ebben a Kona verhetetlen.  Az aljára érve megálláskor értettem meg, hogy mi az, amit eddig az UMF-el nem tudtam megtenni. Teljes sebességgel előre mint egy tank, mindenen át. Nincsen semmi akadály, csak technika kérdése. Mindig is imádtam lejtőzni, de ez a gép egy új szintre vitt el. És ami kellemes az egészben, hogy Dynának is tetszik a terep és élvezi, bár most volt először ilyen helyen. Szóval esélyes, hogy gyakrabban megyünk ezentúl együtt. Ami viszont a Kelly's fejlesztésével jár. Hiába no, ha egy folyamat beindul...
A végén még áttekertünk Csanakra Barnabást elkísérve egy darabon, aztán hazafelé vettük az irányt.
Összegezve nagyon jó nap volt. Sok új tapasztalatot szereztem én is, Dyna is, mivel mindketten olyan bringával voltunk, amit nem ismerünk még. Van min kicsit gondolkodni, mit hogyan kellene csinálni a jövőben, és esetleg fejleszteni.