Mindig is szerettem tekerni, mióta csak az eszemet tudom. És ennek megfelelően elég sok bringám is volt az életben. Az első említésre méltó bringám egy ezüst, nagyon régi, talált bmx volt. Nehéz volt mint a fene, de a célját megszolgálta, mentem vele mindenfele. Aztán valamikor a 90-es évek végén megvehettem a spórolt pénzemből az első "nagy" bringát. Valami Duschon vagy hasonló márkájú volt a váz. Bordó volt a csövek illesztéseinél, hatszögletű a profil. Ez is nagyon nehéz volt, de akkor már kit érdekelt, hiszen nagy bringám van, enyém a világ. Aztán birtokomba került az akkori szomszédtól egy Neuzer passat. Fekete, kék hullámos festéssel. Bár a fél városnak olyan volt akkoriban, nem számított, jó kis bringa volt. Azután keresztapámtól kaptam egy Hauser Rattlert. Sokáig közlekedtem vele, és elkezdtem építgetni. 2005-ben középtávon indultam vele a Pannon-maratonon, ami a mai napig visszatekintve egy elmebeteg lépés volt, de akkoriban nem érdekelt. Amit nem tud a bringa, azt megteszem erővel. Hozzáteszem csúnyán el is estem, és a mai napig őrzöm a nyomát, de mindez lényegtelen. Fiatal voltam nagyon is, forrófejű és versenyen voltam. Bár utolsóként értem be az 55 km-es távon, de azzal, hogy végigcsináltam a Hauserrel, a magam kis tiszteletét kivívtam vérző lábbal. Aztán sajnos ellopták.
Azután egy Trek 830 boldog tulajdonos voltam, és ekkor már éreztem a verseny után, hogy nekem az erdőben, hegyekben a helyem, minél vadabbul.
A kép csak illusztráció
Fejleszteni kezdtem, régi Y fék V fékre cserélve, új váltó, kerekek stb. Élveztem nagyon is. Könnyű, fordulékony, és nagyon gyors bringa volt. De ez is lopás áldozata lett.
Ezek után ismét mehettem a bringás ismerőshöz, hogy elszipogjam, hogy már megint elvitték a bringám, és kellene egy másik.
És innentől nem volt megállás. Kezeim közé akadt egy Peugeot Magnum. Magas volt, kicsit nehéz, de nagyon jó bringa. Könnyű volt kezelni, hamar megszoktam, és elkezdtem fejleszteni immáron sokadszorra.
Innen-onnan csurrant-cseppent pár alkatrész mindig. Hol egy váltó, hol a pedál, de szépen lassan 2008 elejére volt egy nagy halom alkatrészem. Aztán végre sikerült egy villát is szereznem. Mivel csak ez az egy vázam volt, így eléggé extrém módon ebbe került bele minden.
A szervizben, ahova hordom a bringát, természetesen már adták a mentők, a pap, meg az összes szerv elérhetőségét, mert ez öngyilkossággal is felért, amiben egyet kell érteni, de hozzátenném, a váz maga nem deformálódott, hajlott vagy csavarodott kicsit sem. Régi váz, de van benne anyag. Persze tudtam, hogy sokáig ez nem tartható, meg amúgy sem tetszett így. Kellett valami vagány, strapabíró váz, de 80-100 ezrem nem volt rá. Aztán rátaláltam az E-bike oldalra, és az UMF hardy 4 2008as váz év végi akcióban volt. Az utolsó darabot sikerült is elhozni.
Végre megvolt a váz is. Könnyű, masszív és gyönyörű. Viszont jött a probléma, hogy középcsapágy valamint hajtómű, nyeregcső kell mindenképpen, amire én naiv fejjel nem készültem, de végül is megoldódott a dolog, és megszületett az első generációs Hardy 4-esem.
Aztán innentől nem volt megállás. Amikor csak lehetett, tekertem és ugráltam, és egy elég rossz ugrás közepette sikerült összetörnöm a teleszkópot. Segítségemre ismét, mint sokszor, a Peppe kerékpárbolt sietett. Az egyik szerelősrác épp el akarta adni a bringáját. Jó cuccokkal volt szerelve, azt vettem meg, és raktam bele az enyémbe. És így lett a mostani felállása.
2011 óta használom ezt az összeállítást, de hála égnek kisebb hibákon kívül, amik a kopásból jönnek, nincsen vele gondom. Masszív, fordulékony és nagyon erős lett. Remélhetőleg még jó darabig szolgálni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése